2008. november 7., péntek

Kéccerkettő...

...néha öt. van olyan is hogy négy, netán három, vagy mínusz négy. sose lehessen tudni ezeknél a méheknél. ez van velem is. túl kell lépni a logikus következtetéseken azthiszem. a legtöbb ember úgy gondolja, ha megnyomja a villanykapcsolót akkor szükségképpen zárni fog az áramkör, és szükségképpen felkapcsolódik a villany. én meg úgy vagyok (igen, képletesen, ügyes vagy) hogy megnyomom a villanykapcsolót, és lehet, hogy leszakad a fal, leváltják a polgármestert, megjelenik a semmiből egy epertorta, neadjisten felkapcsolódik a villany. ki tudja? sőt, akárhányszor megnyomom a villanykapcsolót másfajta torta is megjelenhet, sőt, a kapcsolótól függetlenül lehet, hogy egy másik villany kapcsolódik fel, mint én azt gondoltam. vagy, kiég a körte, és q*vára nem történik semmi, az ember meg csak néz és tapogatózik a kitudjamiafenében aztán belelép a mocsárba amiben süllyedni kezd, pedig azt hitte ez a padló, kikecmereg és mikor megint belelép a mocsárba, és várja, hogy süllyedjen, nem mozdul az egész egy tapodtat sem, marad szilárd, érthető, ismerős, alapvetően egyszerű talaj. kéccerkettő néha négy... de csak a legritkább esetekben, azt hiszem. vagy az is lehet, hogy mindig az, csak félreolvasom. a galaxis útikalauzban van egy remek párbeszéd, így hangzik:

-és mi a neve?
-nevem? nem gondolja, hogy furcsa dolog lenne nevet adni egy halom bizonytalan érzéki benyomásnak?

tulajdonképpen micsoda bárki, mint egy adag folyamatosan változó érzelmi benyomás egymás elméjében? és számít ez egyáltalán, mikor minden egyes alakalommal mindenkit máshogy fogsz fel, érzékelsz, gondolsz, sőt, azt hiszed, hogy tudsz és ismersz, amíg egyszercsak arra kattint az agyad, a lelked, a szemeid, akármi, hogy most megváltozik az egész gondolkodásod róla?

és számít ez az egész egyáltalán? vagy tudja a franc?

1 megjegyzés:

elevennap írta...

mert te egyike vagy azon kevés embereknek, akik nem a térlátásuk segítségével közlekednek, hanem az érzékeik segítségével és bizton állíthatom hogy az nehezebb, ugyanakkor izgalmas...amúgy semmi sem számít szerintem, csak az hogy a boldogságot nem szabad elengedni, az is mátrix, de szív alakú.