Hi, we are NIRVANA, a band from Aberdeen, near Seattle...

Holnap Kurt Cobain születésnapja. Need I say more?


A 90-es évek elején a nirvana megkerülhetetlen jelenség volt a zeneiparban. az amerikai poszt-punk korszak egyértelműen legelsöprőbb (és alighanem legrövidebb) időszaka volt a 80-as évek végen megjelenő és 90-es évek közepéig tartó grunge-éra, amiért gyakorlatilag kizárólag seattle városa a felelős (nirvana, alice in chains, soundgarden, folytassam...?). akkor a grunge volt a popzene. ma...? egy rakás szar. nagyjából 10 évvel ezelőtt még volt a popzenében is kemény vonal (linkin park, manson, metallica st anger albuma, tele volt ezekkel a rádió, tv, stb), aztán 2003 táján még volt egy gyorsan kifújó próbálkozása a punkrocknak (greenday, sum41), aztán eltűnt ez is. mára maradt az elekrotnikus szarabbik fajtája, az rnb-nek csúfolt, a rythm and blueshoz messziről sem hasonlító lágy fos, és a teljesen ronccsá tett, szőrös, fehér ruhákról szóló klipekkel operáló "hiphop" (beastie boys, anyone? na az például hiphop).

a nirvana nem feltétlenül "akart" korszakalkotó zenekar lenni, bár kurt leírta a naplójában, leveleiben (special thanx to málna), hogy újat akarnak hozni, ugyanakkor szépen leírta ő is a bandát ért hatásokat és folyamatokat. mégis újat hoztak, igen rövid, és kevés lemezzel "megrakott" pályafutásuk alatt az övék volt a világ. más kérdés, hogy egy idő után nem kértek belőle. ma a nirvanáról a zenén kívül leginkább courtney love egyre nevetségesebb hisztijei jutnak eszünkbe a kurt öröksége és szerzői joga feletti vitákban. ugyanakkor: a zene ma is ugyanúgy hat mindenkire, ugyanolyan erős reakciót vált ki az emberekből, ugyanúgy ott van mindenhol a helyes ki logojuk, és sok banda játsza ma is a számaikat, a smells like teen spiritet pedig mindenki ismeri (de mér pont azt, mikor tonnányi jobb számuk van). grunge-reneszánsz már aligha lesz (bár voltak próbálkozások: puddle of mudd, korai nickelback számok), de a nirvana megmarad a világ (mondjuk) 5 legjobb és legmeghatározóbb együttese közt (és igen, ez zenei szakírók véleménye is, nem csak az enyém).

a dalszövegek mögé belátni nem egyszerű, az ihletek forrását megtalálni nehéz, sőt a kapcsolatot a szám címe és szövege közt végképp nehéz (mexican seafoodban például lehetetlen, legalábbis remélem, vagy sosem eszem többet mexikói kaját), mindazonáltal: a zene b@sz mint atom. nem hinném, hogy találkoztam két emberrel akiknek ugyanazt jelentette egy-egy nirvana dal

mai közhelygyűjteményem elolvasát köszöntem, befejezésnek pár kiváló zene:

Silver
Rape Me
Heart-Shaped Box
Lithium
Molly's Lips
Dive (ha ennek a refrénjét meghallgatod és nem akarsz koncertre menni, bajod van)

A sznobság tragédiája, a tragédia sznobsága, avagy az irodalmi kánon.

nagyon régóta foglalkoztat ez a probléma. nevezetesen az, hogy hogyan, milyen alapon határozzák meg az erre hívatottak a kánont, miért azok vannak benne, amik, mégis hogyan jönnek ehhez, és mekkora szerepet játszik benne a sznobéria. adva van ugye jó ideje ezeknek a könyveknek a gyűjteménye, amit önkényesen meghatároztak az okos irodalomtudósok, és aminek nagy részét az arra hívatott diákok következetesen nem olvassák el (ha nem lenne egyértelmű: ezúttal az irodalmi kánon iskolában használt és tanított részéről van szó kizárólag). csoda-e, hogy egy 14 éves gyerekben, miután el kell olvasnia a légy jó mindhaláligot, mostoha gondolatok támadnak az irodalommal és az olvasással kapcsolatban? következetesen tartják magukat idétlen ideje ugyanazok a művek, amik egy átlag 12-13-14 éves számára megragadhatatlanok, mivel elképzelhetetlen számukra a kontextus, így képtelenek értelmezni azt, aminek következtében az egyébként sem frenetikusan idegfeszítő mű halálosan unalmassá válik. 16 évesen gimiben ifjú werther, a "vágjunk együtt eret" óra anyaga is lehetne. sajnos ezek mai környezetben nehezen értelmezhető és kevéssé lefoglaló könyvek. közismert, hogy a mai fijatalok (mint mi, és a fiatalabbak különösen) sz@rnak az olvasásra. ez ellen mit is lehetne tenni, nézzük csak, mondjuk adhatnánk nekik olyan könyveket, amitől megjön a kedvük az egészhez, mert közelebb állnak hozzájuk korban, történetben, érzésben, bármiben. az, hogy a légy jó mindhalálig egy tizenéves fiúról szól, még nem jelenti, hogy nekik is szól. olvastathatnának egy rakás jobbnál jobb 20. századi szerzőtől (vonnegut), netán lazításnak őrültségeket (galaxis útikalauz) vagy netán hápottert, gyűrűk urát, bármit ami népszerű és olvastatja magát, mert semmilyen változást nem lehet elérni ugyanazoknak az unalmas kötelezőknek a passzírozásával.

az irodalmi kánon másik érdekes kérdése, hogy milyen szerzők, milyen hierarchiában foglalnak helyet benne, és akiket kizárnak, azokkal miért teszik ezt. itt jön be az a bizonyos tragikumhoz ragaszkodó sznobéria, amely szerint ami könnyed, vicces, neadjisten sci-fi, vagy fantasy, az irodalmi érték NEM LEHET. na, ekkora baromságra varrjatok gombot. ha megkérdezel egy tiszteletreméltó irodalomtudóst a késő 20. század legjobb íróiról, egész kevesen fogják neked vonnegutot, vagy stephen kinget említeni, holott borzasztó nagy hatású és népszerű műveket írtak, utánozhatatlan stílusban. de a könyvek műfaja számukra felfoghatatlan, nem megy az értelmezés, képtelenek az ötletet befogadni, értelmezni, hogy valami ami nem "klasszikus" műfaj, komoly irodalmi értéket képviselhet. itt akad meg minden próbálkozás a haldokló olvasási kultúra megújítására. világszinten. tehetséges, sőt, zseniális írók tömegei jelentetnek meg könyveket napjainkban is, de hiába a széleskörű elismerés, nem tudnak bekerülni az "elitbe". ez pedig abból a sznobériából ered, hogy a "bestsellerek", a "könnyed" könyvek, és hasonlók nem lehetnek nagy művészeti értékek. hát hallottatok már ekkora faszságot?

véleményeket várok az egész kérdésről