Chaos as Default

Szürreális egy dolog ez az élet.

A mesebeli királylány egy kocsmában jön szembe, egy közepesen unalmas fordítás óra előtt, aztán (bár picit mozgolódik az agy hátuljában) egy darabig el is bújik egy-két hellon kívül. Aztán egyszercsak flashback jellegűen elemi erővel töri ki belülről az ember koponyáját, szépen lassan elborítva mindent.

Fura egy dolog ez az élet.

Úgy ébredni Valaki mellett, de ugyanakkor mégsem "úgy" ébredni, de igazából mégis úgy érzem, mintha "úgy" ébredtem volna, csak azért, mert a melett ébredtem, aki mellett (szép dolog a magyar nyelv). Neszesemmifogdmegjól? Vagy nem? Ezt talán egy ember tudja - de valószínűleg egy sem.

Szép egy dolog ez az élet. :)

Elég csak rágondolni - már jön is a mosoly. Mániákus tekintettel figyelem a fércbukot, minden kis piros üzenetre azonnal ugrok - "na, na, na most!? ááááá ez valami más..." aztán a következőnél ugyanez. Felforgattál, te. (Tudodkivagy) És örülök, hogy megtetted.

Káosz káosz hátán hetek óta, összevisszaság most már az alap, pedig én aztán egyszerűen szoktam összehozni a dolgokat. Mégis mindennek a közepe egy és ugyanaz, és a kulcs is ugyanaz hozzájuk. Azt hiszem.

Ugrálok a pillanatról pillanatra élés, és a halálpontos tervezgetés között - de aztán mindegy mit találok ki, mostanában minden átíródik, szinte naponta. Csapatosan jönnek a meglepetések, hol jók, hol rosszak.

Nem túl jól sikerült narratíva ez a mostani, nem jutok vele sehova - talán mert kicsit most körbe megyek, minden visszautal egy korábbi estére, pillanatra, gondolatra, érzésre... és az újak meg csak jönnek, mind mind beépíteni, feldolgozni, megérteni... és megélni még újra, sokszor, ha szép, akkor azért, hogy megint szép legyen, ha szar, akkor azért, mert... hát mert az ember alapvetően emocionális mazochista.

Franciaország meg hülye egy hely.