2009. június 2., kedd

Nem csak a szélsőjobboldalé a világ

Közeledik június 7, az EP-választások időpontja, és az egyetemen és környékén, meg az egész városban elszórva helyes kis piros-fehér-zöld plakátokról meg flyerekről mosolyog le rám morvai krisztike és vidám kompániája. "szavazz te is a magyarságra" vagy valami hasonló szívhezszóló szöveg kíséretében. ennek a posztnak a megírására az indított, hogy egy egyébként tökéletesen felvilágosult és korrekten gondolkodó ismerősöm fontolgatja a jobbikra szavazást, mert a bedobott kis papírokon lévő célokkal tulajdonképpen egyetért (magyar földet magyar gazdáknak, adóztassuk meg a multikat, stb). csakhogy.
csakhogy.
honnan került elő ez a párt, mi ez egyáltalán, és mi lesz ha EP-be vagy netán magyar parlamentbe kerülnek? az őszödi beszédet követő zavargások során bukkantak fel úgy igazán, akkor kezdtek híveket is szerezni. az ezt követő mélyülő szociális és gazdasági válság, valamint a kormányzó párt teljes tehetetlensége és önzősége kiváló táptalajt biztosított egy olyan szintű szervezet kiépülésének, mint a jobbik. rájátszottak a hazaféltésre, ügyesen átértelmezték a hazaszeretetet (ez a mi országunk) nacionalizmussá (ez CSAK a mi országunk), felnagyították a társadalom részben nyílt, részben palástolt xenofóbiáját ("cigánybűnözés", nyílt zsidózás, később felvonulások) és ügyesen mosták össze magukat a többi szélsőjobboldali szervezettel, vigyázva arra, hogy a véresszájúan szélsőségesek tudják, hogy zsidóznak, cigányoznak, turbómagyarkodnak ők eleget, de ugyanakkor kitérve az olyan konkrét dolgok elől mint a "magyarok nyilai" nevű, ki tudja honnan szalajtott szervezet terrortámadásai. egy ideig csendesebben működtek, alapoztak vona gábor régi barátságára a fidesszel (amíg nekik is tele nem lett a tökük a jobbikkal) és építgették a táborukat. az első komolyabb repedés az általuk életre hívott magyar gárda becenevű, kizárólag parlagfűirtásra, szemétszedésre és persze hangos cigányozásra alakult szervezet kettészakadása volt, amelyiknek szakadár része hogy, hogy nem, holokauszttagadó menetet szervezett a budai várba. nyilván az "eredeti" szervezetben egy ilyen sincs, tőlük nem kell félnie senkinek. khm.
az idáig vezető út hosszú: kellett hozzá egy teljesen alkalmatlan kormánypárt, egy gazdasági világválság, egy mocskolódó, kvázi zeuszi magasságokba emelt ember által vezetett ellenzék, a magyarság általánosan negatív és önző világszemlélete és az, hogy addig addig sulykolták bele a cigányságba, hogy bűnözők és semmi keresnivalójuk köztünk, amíg sokan el is fogadták ezt és beintettek nekünk, ahogy mi beintettünk nekik. a rendszerváltás idején az óriási szociális problémára (ti., hogy egy "kommunista" diktatúrában élünk) megoldásként értelmes, demokratikus pártok alakultak. most meg ez a hulladék lenne a megfelelő? az, hogy külföldön már most mit írnak rólunk, inkább nem is említem, úgyis tudja mindenki, akit érdekel kicsit is. nem elég nekünk egy agyhalott kormánypárt, összevissza beszélő kis pártok, meg egy ellenzék, ami a "csakazértisnekünkvancsakigazunk" jelszóra építi a politikáját? kell ide még egy rakás agyatlan szélsőjobboldali is???